Monday 23 May 2011

majus 23

Nagy terveink voltak mára; pakolni, takarítani akartunk délelőtt, telefonálgatni hivatalos ügyekben. A változatosság kedvéért. Eliedtem az egésztől, inkább almentünk Erenestel vásárolni. Négy különböző helyre kellett menni, a sorrendre még emlékeztem de a listát már otthon hagytam. A piac után ő elaludt, legalább nyugodtan gondolkozhattam.

Végül azért otthon is sikerült ezt azt csinálnunk. Az utat megtervezni viszont lehet, szokás szerint, hogy keményebb dió mint gondoltuk. Azok a kempingek és kis zugok amiket mi szoktunk keresni általában nehezen fellelhetőek a neten, különösen ha az ember nem beszéli a helyi nyelvet. Sebaj, legalább lengyelhonban ismerünkembereket, megint a segítségük kérjük ezek felkutatásában. Ezúttal legalább lesz időnk megállni. Tud valaki jó helyet szlovákia közepe táján? A balti államok meg már végképp másik dió. Turkut szanáltuk. Volt egy Turku sátor a Hídi vásáron, mint kiderült Szeged testvérvárosa már negyven éve. Ezt nem tudtuk de legalább nem hittük azt hogy törökországot reklámozzák. Sőt azt is tudjuk hogy idén Tallilnnal közösen szervezik Európa kultúrális fővárosát. A prospektusból viszont megtudtuk hogy Turkuban gyakorlatilag egy fotókiállitást és a Sauna kiállítást kivéve Júliusban, mikorra odaérünk minden bezár. Jó Finn szokás szerint.

Merthogy finnországban Júliusban mindenki elmegy szabadságra. Ilyen egy igazi szociálisan szervezett állam. Mindenki mehet a Mökki-jébe az erdőbe, vagy külföldre ( a mökki az egy ház az erdőben, mindentől messze, viszont van fatüzelésű sauna). Állitólag. Olyan szintű a dolog hogy ilyenkor a nyári táborok sincsenek, gondolom az összes gyerek a szülőkkel nyaral.

A dolog már szinte propaganda, ha belegondolunk, ott bukik hogy hogy hogynem Finnországban is van munkásosztály, nagyrészük, különösen a szolgáltató szektorban (neomarxista tétel szerint már nemcsak a termelői munka számít bele a munkásosztályba) ugyanúgy dolgoznak júliusban is mint máskor. Gondolom nekik nincsenek gyerekeik. Vagy nem járnak gyerektáborba. És a lecsúszott underclass gyerekeire is ez érvényes. Az osztály nélküli társadalom (post-class v. class less society) mítosza itt is bukik az első közelebbi vizsgálatnál.

Ezt csak onnan tudtuk meg hogy kerestünk júliusra Ouluban gyerektábort ahova Liliom elmehetett volna, hogy szokja a finnt egy kicsit iskolakezdés előtt. Hát nem fog.

Na mindegy, majd megnézzük Tallint közelebről. Hátha náluk a nyáron is akad valami kultúra.

Egyébb történet a gyerekek tetüjei. Ha mindenigaz már nincsenek. Nem is ez. Azon csodálkoztam vajh jó hozzáállás volt e ország világba belekiáltani. Nem tudom milyen körökbe hogy számítanak tabunak az ilyesmik. Viszont lehet pont ezért érdemes semmibe venni a belső késztetésem a pusmogásra. Nem előszőr történik. Talán nyolc éve hogy baranyában dolgoztam szociálpedagógusként, Alsószentmártonban. Akkor ráadásul kezdetnek erősebben volt ott a kivülálló szindróma. A gádzsó. Azt hiszem sikerült túllépn rajta. Őszinte emberek közt hamar otthon érzi magát az ember. Most néha úgyérzem visszafelé van ez az egész. Már sokat beszéltünk erről Jennel. A cigány kúltúráról mint spontán kialakuló közösségmeghatározó elemről. Szemmel alig észrevehető külömbségek meghatároznak egy határvonalat és égy alapvetően független, félnomád közösségnek masszívan hozzájárulnak a kohéziójához, az összetartozáshoz. Kialakul a mi, és az ők.

Ouluban valami hasonló történt velünk. Létrejött, alakulóban volt egy ilyen közösség. szimbiózisban, mégis külön léteztünk többségi társadalomtól, tisztában voltunk vele mi az ami megkülömböztet minket. Többségünk bevándotló vagy kiházasodó helybéli. Otthon voltunk, mégis elválasztva.

Már magyarországon vagyunk egy éve és még mindig nehezen engedjük magunk közé a többieket, pedig itt csak ketten vagyunk. De lehet hogy pont ezért. Tipikus ’expat’ kivándorlóként sokkall vehemensebben őrizzük azokat a kultúrális jegyeket amik ’spontán cigányként’ meghatároznak minket. Persze itt másképp értelmezzük ezt a másságot mint a tipikus középeurópai értelmezésmód. Hisz Romanó Rácz S.-t olvasva, meg még egy rakat más szociológust az ember látja a magyar cigányság olyan szintetn asszimilálódott, hogy nehéz elkülönitő jegyeket találni (ha elrugaszkodunk a rasszizmustól).

Hova is csavarok ezzel az egésszel? Elfelejtem ha nem érek oda...

Elmegyünk.

S borzasztó nehéz ezt tárgyilagosan átélni másokkal. Talán az egyetlen ember körülöttünk aki ezt képes a valójában megérteni az anyám aki része volt az elköltözésünknek Ouluból, ott volt, átélte velünk. Most megyünk vissza hosszú távollétután. Hogy többé kevésbe integráltan de vállalhatóan kívülállóként éljünk. Elfogadottan ebben a részlegessségben. Nem hagyjuk el az anyaföldet, hisz olyan már nincs s még nincs, nem lépünk bizonytalanságba s nem hagyunk magunk mögött se bizonytalanságot. Mikor a határon átlépünk az egy adminisztrációs lépés, esetleg más nyelvet kell beszélni majd. Ennyi. Nem hagyjuk el az otthonunk abban az értelemben ahogy az gondolkodik róla akinek momentán van otthona. Életreszólóan.

A szállító cégesek is mondták, némelyik, szomorúan veszik mikor olyanokkal dolgoznak akik emigrálnak, elmennek, de ez a dolguk, ezt is megcsinálják. Szívesebben költöztetnek embereket haza... akkor most egyik szemük sírhat, a másik meg nevet.

No comments:

Post a Comment