május 28

Néhány nappal ezelőtt Ernest a nagysámlin állva mosogatott miközben én a nagysámlin állva pakoltam a konyhaszekrényben. Rossz ötlet volt. Lehet hogy említettem, lehet nem, két blog két nyelven többé kevésbe ugyanarról a témáról összezavarja a fejem. Néhány hete szinte bocsánatot kértem, eltelve bűntudattal az angolul olvasó közönségtől amiért nagy izgalommal belecsaptam ebbe a blogba. A gyönyörűség ahogy az ember magyarul csavarja a szavakat, a mondatokat és bekezdéseket szinte az értelmetlenségig, felűlmúlta minden elképzelésemet. Aztán rájöttem hogy elhamamarkodottan esdekeltem bűnbocsánatért.

Sokáig azt hittem okosabb vagyok annál mintsem hogy poharakkal játszak egy gyerek feje fölött. Mikor ez egyik lefordult a polcról a legképtelenebb dilemmával találtam magam szemben. Ha megpróbálom elkapni, és nem sikerül, darabokra töröm s repül az üveg minden irányba miközben annak a veszélye is fennáll hogy összevissza vágom magam. Ha nem próbálom elkapni akkor Ernest mellett törik a pohár a mosogatóban. Még annyit tennék hozzá, tudom magamról hogy kezem közelében könnyen törnek a poharak.

Angolul sokkal könnyebben pörögnek a szavak. Pedig már egy év hogy magyar nyelvkörnyezetben leledzünk. Emlékszem, szeptemberben még egy ötsoros email is egy félórámba belekerült s mindenki nézett nagyokat hogy most mi van? Mert nyakatekert lett a szöveg. Most már azért jobban megy de talán mégsem annyira, mint rájöttem. Nehezen állnak össze a mondatok. Ezért most itt esdeklem esendőn, kicsit szárnyaszegetten.

Megpróbáltam, de nem kaptam el. Repült a sok szilánk s mi mégis karcolás nélkül megúsztuk. Ernest viszont hisztériás rohamot kapott mivel a pancsolást egy időre fel kellett függesztenie.

Ma megint mosogatott a nagysámlin állva miközben én szintúgy a nagysámlin állva a feje fölött matattam. Takarítottam de legalább törhetőek nemigen akadtak.

Délelött piacoltunk a gyerekekkel s utána elmentünk a kocsiért, nem a ház előtt tartjuk, hogy ne kelljen parkolójegyet venni (ladát ma már úgyse nagyon lopnak). Szomorúan konstatáltuk, hogy leeresztett az egyik gumi. Még szomorúbban hogy a pótkerék is lapos. Ernest volt a legeslegszomorúbb hogy mégsem autózunk. Ő momentán elsírta magát.

A sarkon túl van ott egy gumis, elmentünk arra, hátha, bár tudom, hogy hétvégén zárva vannak. Bent voltak épp, takartítani, miegymás. Mondták rendben van, ha sietek, segítenek. Rohantunk haza, kölkök behajítva az ajtón, én biciklire, kerék le, rohanás a gumishoz. Egy kb centis csavar volt a ludas. Megcsinálták. Szerencsés volt az egész dolog. Csak akkor lehetett volna szebb ha pénzt nem kérnek. De hát minden nem mindig jön össze.

Nap hátralévő részében pakoltunk. Lili kicsit elment görkorcsolyázni, Ernest meg triciklizett az előtérben. S irgalmatlanul sokat folyadékot ivott, s ezt mind ki is pisilte. Egy idő után meguntuk az állandó törölgetést és raktunk rá pelenkát. Valamiért a bilitől pánikrohamot kap. Pedig mikor megtanult járni, egy éves korában kisérletezett vele elég sokat. Azóta meg... babuci akar maradni.

Tervezgetjük az utunk. Lettországban a tengerpartnál megállunk majd két három napra. Engem szuronnyal nem lehetne bekergetni a baltitengerbe. Mégis ráébredtem hogy hiányzik. Az az északias kicsit kietlen, mégis élettel teli, mindig szeles vidék. Van egy zamata a tengernek mikor a parti sávon túl a fenyőerdők s a rénszarvasok ólálkodnak. Tökéletes sárkányozó. Már egy éve ül mind hajtogatva, unottan, a szekrénybe kiakasztva. Már hallom a zizegést. Talán Lili is elég erős már egy kétzsinóróshoz, ha a szél elég gyenge.

Még máshol is megállunk majd, de hát mindent nem lehet egyszerre leírni, még megfájdul a csuklóm. Holnap budapest, fót. Szülők. Ernest és én. Kity, a ladánk kivizsgálásra megy egy pár napra. A név két részből áll, mint egy tisztességes ógörögeredetű szó. A ’kit’ a KIT rövidités/név-ből. Egy autót hívtak így a nyolcvanas évek északamerikájában. Az ’y’ toldalák pedig a ’cicus’ angol megfelelőjévé avanzsálaja a szuperautó nevet. Ernest szerelmes az autónkba. És a macskákat is végtelenül imádja. Jen meg elég kreatív hogy ehhez illő nevet találjon. Én leragadtam a Sergejnél. Kity viszont jobban illik.

május 24

’Némely egzisztencialista a heorikus pesszimizmust hangsúlyozza, azt állítva, hogy a válsághangulat felidézésével és a szorongás kifelyezésével még mindíg töbet érünk, mint valamiféle vak optimizmussal, amely megelégszik azzal, ami van. A kérdést azonban helytelenül teszik fel, mert nem ez az igazi alternatíva, hanem a következő: a rosszba való belenyugvás és a cselekvő humanizmus közt kell választani. A marxizmus ennek e cselekvő humanizmusnak a vezérfonala, s ha valamit ment előre a világ, nem csak társadalmilag, hanem az egyéni lét szempontjábol is, azt a XX. században a munkásosztály világnézete alapján kibontakozó cselekvésnek köszönhetjük.

Mint látjuk, az egzisztencializmus alapkérdésekben szemben áll a marxizmussal, s ezért Sartre-nak az a kisérlete, hogy egyeztesse a kettőt lehetetlen vállalkozás.’

Az egzisztencializmus, Gondolat, Budapest, 1966, a bevezető tanulmányt írta s a szövegeket válogatta Köpeczi Béla. Az idézet a bevezetőből, az ’Egziszencializmus és Marxizmus’ alfejezetből, p52-53

Néhány dolgot azért nem talál el a szerző, persze őt a kontextus kötelezte. De azért Sartre-t a cselekvő humanizmus hiányával kritizálni enyhén szólva is történelmi csúsztatás. Arról nem is beszélve hogy Sartre-ról az is elmondható lenne, hogy tulajdonképpen belülről kritizálta a marxizmust, mondhatni továbbgondolva a kommunizmust, elrugaszkodva az osztályharctól, az osztály-szolidaritástól, egyéni szolidaritásra helyezve nagyobb hangsúlyt nem feledkezve meg a ’cselekvés’ állandó, egzisztencialista dillemmájáról. Szinte vicces, mikor Sartre polgári filozofálgatónak titulálva (p50) a szerző szerint is elveszti szavahihetőségét a marxizmussal szemben. Azért utána kérdeznék Marx, s eltartója milyen társadalmi háttérből indult? S nem lehet hogy a műveltség pl. Az egyik elem ami meghatározza egy ember szellemi munkáját? Persze mint mondtam, a szerzőt a kor kötöttségei... hm kötik s valóban, Sartre kevés külömbséget láthatott a már akkor is történelmi nyugat-európai fasiszta rendszerek között s az akkor még nagyon is valós kelet-európai militarista-államkapitalista diktatúrák között. Szúrhatta is ezzel sokak szemét.

Egy kis irodalomtörténet a kávézóban, Lili baletton, én lazítok.

majus 23

Nagy terveink voltak mára; pakolni, takarítani akartunk délelőtt, telefonálgatni hivatalos ügyekben. A változatosság kedvéért. Eliedtem az egésztől, inkább almentünk Erenestel vásárolni. Négy különböző helyre kellett menni, a sorrendre még emlékeztem de a listát már otthon hagytam. A piac után ő elaludt, legalább nyugodtan gondolkozhattam.

Végül azért otthon is sikerült ezt azt csinálnunk. Az utat megtervezni viszont lehet, szokás szerint, hogy keményebb dió mint gondoltuk. Azok a kempingek és kis zugok amiket mi szoktunk keresni általában nehezen fellelhetőek a neten, különösen ha az ember nem beszéli a helyi nyelvet. Sebaj, legalább lengyelhonban ismerünkembereket, megint a segítségük kérjük ezek felkutatásában. Ezúttal legalább lesz időnk megállni. Tud valaki jó helyet szlovákia közepe táján? A balti államok meg már végképp másik dió. Turkut szanáltuk. Volt egy Turku sátor a Hídi vásáron, mint kiderült Szeged testvérvárosa már negyven éve. Ezt nem tudtuk de legalább nem hittük azt hogy törökországot reklámozzák. Sőt azt is tudjuk hogy idén Tallilnnal közösen szervezik Európa kultúrális fővárosát. A prospektusból viszont megtudtuk hogy Turkuban gyakorlatilag egy fotókiállitást és a Sauna kiállítást kivéve Júliusban, mikorra odaérünk minden bezár. Jó Finn szokás szerint.

Merthogy finnországban Júliusban mindenki elmegy szabadságra. Ilyen egy igazi szociálisan szervezett állam. Mindenki mehet a Mökki-jébe az erdőbe, vagy külföldre ( a mökki az egy ház az erdőben, mindentől messze, viszont van fatüzelésű sauna). Állitólag. Olyan szintű a dolog hogy ilyenkor a nyári táborok sincsenek, gondolom az összes gyerek a szülőkkel nyaral.

A dolog már szinte propaganda, ha belegondolunk, ott bukik hogy hogy hogynem Finnországban is van munkásosztály, nagyrészük, különösen a szolgáltató szektorban (neomarxista tétel szerint már nemcsak a termelői munka számít bele a munkásosztályba) ugyanúgy dolgoznak júliusban is mint máskor. Gondolom nekik nincsenek gyerekeik. Vagy nem járnak gyerektáborba. És a lecsúszott underclass gyerekeire is ez érvényes. Az osztály nélküli társadalom (post-class v. class less society) mítosza itt is bukik az első közelebbi vizsgálatnál.

Ezt csak onnan tudtuk meg hogy kerestünk júliusra Ouluban gyerektábort ahova Liliom elmehetett volna, hogy szokja a finnt egy kicsit iskolakezdés előtt. Hát nem fog.

Na mindegy, majd megnézzük Tallint közelebről. Hátha náluk a nyáron is akad valami kultúra.

Egyébb történet a gyerekek tetüjei. Ha mindenigaz már nincsenek. Nem is ez. Azon csodálkoztam vajh jó hozzáállás volt e ország világba belekiáltani. Nem tudom milyen körökbe hogy számítanak tabunak az ilyesmik. Viszont lehet pont ezért érdemes semmibe venni a belső késztetésem a pusmogásra. Nem előszőr történik. Talán nyolc éve hogy baranyában dolgoztam szociálpedagógusként, Alsószentmártonban. Akkor ráadásul kezdetnek erősebben volt ott a kivülálló szindróma. A gádzsó. Azt hiszem sikerült túllépn rajta. Őszinte emberek közt hamar otthon érzi magát az ember. Most néha úgyérzem visszafelé van ez az egész. Már sokat beszéltünk erről Jennel. A cigány kúltúráról mint spontán kialakuló közösségmeghatározó elemről. Szemmel alig észrevehető külömbségek meghatároznak egy határvonalat és égy alapvetően független, félnomád közösségnek masszívan hozzájárulnak a kohéziójához, az összetartozáshoz. Kialakul a mi, és az ők.

Ouluban valami hasonló történt velünk. Létrejött, alakulóban volt egy ilyen közösség. szimbiózisban, mégis külön léteztünk többségi társadalomtól, tisztában voltunk vele mi az ami megkülömböztet minket. Többségünk bevándotló vagy kiházasodó helybéli. Otthon voltunk, mégis elválasztva.

Már magyarországon vagyunk egy éve és még mindig nehezen engedjük magunk közé a többieket, pedig itt csak ketten vagyunk. De lehet hogy pont ezért. Tipikus ’expat’ kivándorlóként sokkall vehemensebben őrizzük azokat a kultúrális jegyeket amik ’spontán cigányként’ meghatároznak minket. Persze itt másképp értelmezzük ezt a másságot mint a tipikus középeurópai értelmezésmód. Hisz Romanó Rácz S.-t olvasva, meg még egy rakat más szociológust az ember látja a magyar cigányság olyan szintetn asszimilálódott, hogy nehéz elkülönitő jegyeket találni (ha elrugaszkodunk a rasszizmustól).

Hova is csavarok ezzel az egésszel? Elfelejtem ha nem érek oda...

Elmegyünk.

S borzasztó nehéz ezt tárgyilagosan átélni másokkal. Talán az egyetlen ember körülöttünk aki ezt képes a valójában megérteni az anyám aki része volt az elköltözésünknek Ouluból, ott volt, átélte velünk. Most megyünk vissza hosszú távollétután. Hogy többé kevésbe integráltan de vállalhatóan kívülállóként éljünk. Elfogadottan ebben a részlegessségben. Nem hagyjuk el az anyaföldet, hisz olyan már nincs s még nincs, nem lépünk bizonytalanságba s nem hagyunk magunk mögött se bizonytalanságot. Mikor a határon átlépünk az egy adminisztrációs lépés, esetleg más nyelvet kell beszélni majd. Ennyi. Nem hagyjuk el az otthonunk abban az értelemben ahogy az gondolkodik róla akinek momentán van otthona. Életreszólóan.

A szállító cégesek is mondták, némelyik, szomorúan veszik mikor olyanokkal dolgoznak akik emigrálnak, elmennek, de ez a dolguk, ezt is megcsinálják. Szívesebben költöztetnek embereket haza... akkor most egyik szemük sírhat, a másik meg nevet.

majus 21

Már napok óta szenvedek némi bűntudatban hogy szinte kihúztuk magunkat a hídi vásár bármilyen jellegű lebonyolítási tendencviájából. Lili iskolája, a waldorf ugyanis kint van s kellettek volna emberek is akik ott vannak hogy legyenek, tegyenek meg gondolom beszéljenek. Erre meg...

Aztán voltunk mégis, délután. Délelőtt azért nem mert a használtcikk piacon voltunk, azt hittük az összes anyagi gondunk megoldódik ha ügyesen túladunk a gyerekek levetett vagy sosem hordott kinőtt ruháin. Arra nem gondoltunk csak hogy a vásárlóerővel, értékelhető többletjövedelemmel rendelkező emberek a blevárosi kirakodóvásáron voltak. Hülyére röhögtük magunk azon mennyi pénz kerestünk, s még így is irigy pillantásokat okozott a forgalmunk.

Tehát délután, a Hídi vásár. Kézimunkáztunk Jennel egy picit a Waldorf sátorba s elfelejtettük utána kifizetni az árát. Jól csináltuk. Legalábbis azt hiszem volt ára, Lili szering volt. Ő ugyanis délelőtt volt ott Adri mamával meg Ernesttel s ügyesen eladott 4 nyavaját. Elmentek ebédelni valahova észak Szegedre, rokonokhoz ahol Liliom ’ottragadt’ (már csak vacsora előtt sikerült visszakapnunk őt.

Egy amerikai ámokfutó megint világvégét jósolt, állitólag az igazhitüek már ma mind a mennybe jutnak. Eddig semmi. Lehet hogy nem bizonyultam annak, vagy még túl korán van. Az is lehet, hogy az egész vaklárma volt. Már megint. Szerencsére. Az igaz kérdés, hogy mikor egy ámokfutó félszürreális számmisztikával kitalálja hogy na akkor most itt a világvége a világ túlfelén, nekem miért kell róla tudnom? (a válasz: mért yahoo képregényeket olvasok).

május 19

Átmenetileg föladtam a biztosítóval. Eddig még nem sikerült felfogniuk a legalapvetőbb problémát miszerint az autó és a tulaj változatlan, csupan néhány paraméter változot, a rendszám és a forgalmi (köszönhető az átírásnak). Addid addig próbálja az ember elmagyarázni a végén már úgy érzem akár helyet is cserléhetnék, én jobban értek hozzá. De ez manapság már mindenütt így van, szinte. A praktikerbe talál valamit az ember, elolvassa mi van a dobozon, még szeretne megtudni mást is, megkérdez egy dolgozót, az zavartan elolvassa mi van a dobozon majd nagy szemekkel elmeséli.

Inkább a fejem vakargatom. Sőt már mindenki a fejét vakargatja. Pedig megoldódott egy történet ami fejvakarásra késztetett minket. Délelött Ernest hajában fedeztünk fel lakókat, hamar rájöttünk akkor valószínüleg a másiknak gyereknek is van. (akinek a gyereke a Lilivel jár egy osztályba, jobb ha tudjatok) Körberohantam a gyógyszertárakat hátha valahol van fésű. Valahol volt, meg kencefice. Meghaltak mind. Remélhetőleg. Jennel órákat kurkásztuk ma egymást. Úgy tűnik az agyunk még mindig úgy van huzalozva hogyha valaki turkál a hajunkban akkor nyugi van, nem mozgunk, lazulunk. Pedig volt miért idegeskednem. Az én hajam ólló nélkül nem lehetett volna kipucolni. Ernest nagy tragédia közepette ment csak aludni: a shawlját (kednőjét) ki kellet mosni (magas fokon) s még nem kaphatta vissza mivel vizes volt. Egy időután lehiggadt annyira hogy csendesen álombaszipogja magát.

Apropó agy, s huzalozás. Kis kanyarral persze.

Vacsorára curry volt, tegnapról maradt. Lili kivételesen szereti, általában nem szokta. Ernest elsősorban a rízst követelte. Nem is ez a lényeg. Megtudtuk hogy délután először a füvön aztán a villamos tetején, ha jól emlékszem, komoly teológiai értekezésbe bocsátkoztak az elsősök. Úgy látszik a többség istentől eredő teremtés párti, Lili káoszelméleti és evolúciós teóriákban gondolkodik s volt valaki aki egyfajta Gaia szemléletet népszerűsített. Lili szerint izgalmas és helyenként fűtött vita alakult ki amire aztán ráuntak egy idő után s inkább játszottak valami mást.

Mikor legutóbb kezdtem az egyetemen még az első héten csoporttársak belerántottak egy hasonló jellegű vitába, váratlanul ért. Sosem léptünk túl rajta pedig órákat töltöttünk együtt minden nap, ez hatással volt a csoport dinamikájára egész évben (amíg mi magyarországra jöttünk). Van mit tanulnunk a gyerekeintől.