Sunday 31 July 2011
Sunday 17 July 2011
Itthon
megcselekedtük mit megkövetelt a haza, némi átdolgozással és a tragikus végkimenet nélkül. Sőt. A tragédia szinte teljesen, sőt, mondhatni egészen biztosan elmaradt. Azaz követelés sem volt s a haza mint olyan a legkevésbé sem 19ik századi fordításban nyer értelmet. A lényeg tehát:
Pontosan két hete hogy Ouluba értünk, ami pontosan két héttel (s kb 12 órával) azután történt hogy elhagytuk Budapest környékét (fót) s két héttel s negyvenvalahány órával azután hogy Szegedet magunk mögött hagytuk.
Hosszabb utat terveztünk, s még leküzdöttük a folyamatos nehézségeket is, különösebb nehézségek nélkül csupán a többször elázott s vizesen elpakolt sátor szagát bizonyosan nem bírtuk többé s eljött a reggel mikor tudtuk hogy este már a saját ágyunkban aludhatunk... Mert a vicces az hogy bár ismerősöknél lakunk erre a hónapra, ők nincsenek itthon (Izlandon családlátogatnak) s egy éve nekik adtuk az ágyunk. Tulajdonképpen az ő ágyukban aludtunk, de mikor utoljára láttuk még a mienk volt s előtte 3 évig.
Tele van a házuk a saját, megőrzésre itthagyott bútorunkkal. Ráadásul a hely alaprajza is nagyon hasonló a korábbi lakásunkhoz.
Hirtelen úgy érzi az ember mintha egy pillanat telt volna csak, s mi nem is mentünk sehova. Persze ez nemigaz. Sokminden megváltozott, bennünk is. Liliom persze már elkezdte előadni magát, ugyanúgy mint Magyarországon, mintha finnország sose lett volna. Most meg mintha Magyarországon nem lettünk volna. Néhány nyakleves, és barátságos fejenkopogtatás után talán észheztér, jobban mint egyesek (s a politikai kiszólás észrevételéhez remélem nem kellett ezt a zárójeles részt olvasni.). De átbeszéltük a dolgot. Ugyanakkor az ő védelmére legyen mondva, 3 évig élt itt előtte. Mikor ma találkozott végre egy régi baráttal nagyon megörültek egymásnak. Persze.
Lassan konszolidálódunk.
Kellett néhány nap hogy kipihenjük a költözködés első fázisát. Most van egy rakás cuccunk itt a Nadjáéknál, még egy tucat doboz egy raktárban (bár lehet hogy több már nem emlékszem, az összes cuccunk szegedről a jövendőbeli új lakásunk szomszédságában, egy másik ismerősnél kik szintén nincsenek most Ouluban plusz egyéb bútoraink náluk s még a több doboznyi holmit ami a sógórnőméknél meg az anyósoméknál van Skóciában nem is számoltuk.
Olyan szétszórtak vagyunk. Tervezzük hogy elküldetjük az étkészletünk Skóciából. Már négy éve nem láttam, arra sem emlékszem hogy néz ki. Próbálunk letelepedni egy időre, 3 év talán. Az Oulu városi szociális ellátó irodában (KELA) nem fogadtak valami fényesen. Ideiglenes külföldi tartózkodás után (6 hétnél több 1 évnél kevesebb) csak be kell jelentkezni hogy ’hahó! Itt vagyunk!’ s mindjárt megy minden mint a karikacsapás.
A jóhiszeműség mondatja velem hogy lehet ott is csak olyanok a dolgozók mint a praktikerben, hogy ha én többet tudok arról amiről neki kellene engem tályékoztatni kis szerencsével sikerül is azt megvennem amire szükségem van. Az orrunk alá tolták a finnországba költöző külfoldi állampolgárok szociális ellátórendszerbe fölvételét kérelmező nyomtatványt. Mi mondjuk hogy ’de mi már benne vagyuknk a rendszerben!’ ’igen, igen, de az önök tagsága július végén lejár, úgyhogy kérelmezzenek.’ A jóhiszeműség szerint az emberünk egyszerűen nem tudta felfogni, hogy nem finn EUs állampolgárnak is márpedig lehet az állandó lakhelye, a kotikuntája finnországba. A válaszunk amúgy az volt hogy azzal a feltétellel szűnik ,meg a tagságunk ha Augusztus 1-ig nem térünk vissza finnországba, de Július negyedikén itt ülünk ouluban, tehát ez a megszünés semmis. Ő kötötte az ebet a karóhoz, én felidegesítettem magam, majd megkértük had beszéljünk valaki mással
A valaki más, menteni ami menthetőt próbált úgy csinálni mintha félreértés lett volna a dolog... végül is nekünk volt igazunk.
Lehet hogy meg kellett volna próbálnom Finnül beszélni, talán az segítene. Sokan gondolják, sőt, mikor útbaigazítást kértem 2 nappal korábban, meg is mondták, ’finnországban finnül beszélünk!’ (meg persze, svédül, oroszul, sami-ul, angolul, somali-ul (bár lehet hogy ez más nyelv)). Mindegy. Rozsdásodott finnemmel kértem hát segítséget és nagyon barátságossá vált a mogorva igaz finn.
A minap a helyi Waldorf iskolát hívtam. Bár tavasszal írtam már, csesztek válaaszolni. Csak a gazdaságis volt bent meg az iskolatitkár. A halálra szánt vakmerőségével nekirugaszkodva finnül kezdtem bele a beszélgetésbe és az úgy is maradt. Egész meglepődtem magamon. A lényeg hogy mindenki szabin van, felvették az adataink, majd Augusztus első hetében jelentkeznek.
Legközelebb ha bemegyek a kelába, megpróbálom finnül elmakogni a bánatom, hátha akkor nyiltabbá válnak a mogorva igaz finnek.
Amúgy hiányzik a piac s a saját kenyerünk sütjük mert 2.30Euroért nem akaródzik kenyeret venni.
Ja,elkezdődött az út izgalmainak feldolgozása egy kétnyelvű blogban
Subscribe to:
Posts (Atom)